100 Pannonhalma, avagy az Everesting challenge

2019. június 22-én került megrendezésre a Bakony Racing Team KSE tagjai által eltervezett Everest kihívás, ami azt jelenti, hogy 8848 méter szintkülönbséget kell leküzdeniük az indulóknak 24 óra leforgása alatt. Magyarországon 3 embernek sikerült. Egészen
idáig…

A csapat nagy részével már korán reggel, hajnali 5 órakor vágtunk neki, azonban volt két merész csapattárs, akik már éjfélkor kezdték meg a teljesítménytúrát.

A pálya 0.8 km hosszú volt amely hivatalosan 93,5 méter szintkülönbséget tartalmazott. Pannonhalmán a Gesztenyés horogban másztunk fel és ereszkedtünk le. Tudni kell, hogy ez a szakasz egy lankásabb emelkedővel kezdődik és 150-200 méter után már 10 %-os emelkedő következik kb. 300 méteren át, majd ismét kienged 6-7 % és a végén található egy sziklaköves betonozott rész, ha nem lett volna még elég, 50 méter 18-20%-os irtó meredek! A GPS-es órák alul mértek, az enyém pl. közel 1000 métert tévedett az összes szintben. 8508 métert gyűjtöttem össze.

Az első körökben elég kemény tempót diktáltak a fiúk, Vock Balázzsal leszakadtunk tőlük és saját tempót próbáltunk felvenni. Teltek a körök, pörögtek a lábak. 34. kör után álltunk meg Balázzsal egy rövid (4-5 perces) frissítőre. A 40. kör után már éreztem, hogy nem bírom annyira, mint eddig. Balázst elengedtem és magányosan folytattam tovább az utamat. Legközelebb a 49. körnél álltam meg. (Azt hittem az 50.-nél járok, fejben elszámoltam magam.) 30-45 perc pihenő után már 10 körönként álltam meg pihenni 10-15 percet egészen 70-ig. Éreztem, hogyha leülök, akkor többé fel sem tudok kelni, szóval inkább állva ettem, ittam, pótoltam az elégetett kalóriák kisebb hányadát. Innentől 75-nél tartottam egy kisebb szünetet, sokkal jobb érzések fogtak el, szinte kipihentnek és erővel telinek éreztem a lábaimat, majd 78-nál egy kényszerpihenőt, ugyanis az órám kezdett lemerülni és gyorsan fel kellett tennem töltőre. Ezt követően 7 körös etapot nyomtam le. 86. kör után a távolban már gyülekeztek az esőfelhők, jött a vihar. Fejben elhatároztam, hogy 90-nél megállok, mert nem akartam elázni. Marton Attila jóvoltából még egy 91. körre is futotta az erőmből 10 óra 40 perc menetidő után. Amint visszatértem a célterületre, már elbontották a chipes időmérő kaput. Eső következtében az út járhatatlan lett volna, a vizes falevelek és a csúszós, éles köves szakasz miatt. Pár percre rá elkezdett esni az eső. A 100 kört öt embernek sikerült teljesítenie, a legjobb idő 10,5 óra lett!!!!!!!.

A szervezés nagyon topon volt! Több maraton is megirigyelhetné. Rengeteg üdítő, izó, energiazselé, gyümölcs várt minket az asztalon. Szólt a zene a főtéren és Horváth Szabolcs „szpíkerkedett egész álló nap!
Köszönetet szeretnék mondani a szüleimnek a folyamatos ital és ennivaló utánpótlásért, na meg persze a masszázsért édesanyámnak, illetve a csapattagoknak akikkel bíztattuk egymást fel-le.

A verseny utáni érzések? Nos… 2 kilót fogytam, főleg vízvesztés, izzadás következtében. A térdem fáj, térdhajlítók sajognak, csuklóm még nincsen, szorítani, fogni nem tudok, ujjaim bizseregnek, remegnek, izomlázat is érzek kicsit.

Hogy megérte-e szenvedni? Természetesen, hatalmas buli volt! Egyáltalán nem bántam meg, hogy részt vettem egy ekkora „marhaságon”! Tudjátok, hogy az egész csapatunk ŐRÜLT!!! A végén mindenki örült.

Az ilyen és ehhez hasonló hosszabb távú teljesítménytúrák javarészt fejben dőlnek el. Hogy képes vagy-e véghez vinni. A szervezetedet át kell hangolni, be kell osztani azt az erőt, amivel rendelkezel.

Sokan kerékpároznak az országban, viszont azt tapasztaltam, hogy nagyon kevés érdeklődőt vonzott az esemény. Elsősorban nézőkre, szurkolókra gondolok, akik biztatásukkal többleterőt tudtak volna adni…

Nagyon nehéz érzéseket írni azoknak az embereknek, akik egyszer sem próbáltak meg felmenni ilyen helyen.