Beszámoló Cserháti Pétertől:
Kategória 2. Abszolút 3. Idei első MTB versenyem, röviden. ? Alább olvasható a beszámolóm. ?♂️
Idén Dunaalmáson került megrendezésre az V. Brigetio MTB maraton. Negyed 9-kor értünk a helyszínre egyik jó barátommal, Ferenczi Balázzsal. Szemerkélő eső és 4°C fogadott minket. A rajtszámok átvétele után, összeraktuk a bicókat, gyorsan átöltöztem és elmentünk melegíteni. A melegítés során bejártuk a pálya utolsó szakaszát ami egy technikás és meredek lejő volt. Így tudtuk, hogy mire kell számítani a cél előtt, ezután Balázs elment görgőzni, én pedig csapattársammal Fekete Zsolttal mentem tovább. 30 perc mozgás után álltam be a rajthoz. Sikerült az első sorból indulnom. 1,8 km lassú rajttal vette kezdetét a verseny. Ahogy fordultunk az erdőbe, Balázs meglépett és kialakult egy 4 fős csapat, akikkel nagyon jó tempót diktáltunk végig. Körülbelül 30 perc múlva már a mezőny többi tagja lemaradt jó pár perccel. A 20. km-nél jött egy 2 km-es aszfaltos szakasz ahol előre mentem húzni a sort, szépen haladt a bicó, majd következett egy köves emelkedő, ahol kicsit lemaradtam a többiektől, aztán nem sokkal utána utolértem őket. A végén ment a harc az abszolút helyezésekért, nyomtuk, ahogy a csövön kifért. Még jó, hogy bejártuk az utolsó km-t melegítésnél, ugyanis tudtam milyen terep vár rám. Az egyik srác lefelé rosszul vette be a kanyart így elé tudtam kerülni. Végül abszolútban 3. helyet sikerült elérnem. A menetidőm 1:25:42 lett.
A pálya összességében rendben volt. Voltak technikás felfelék és csúszós, köves, meredek lefelék. Nagyon jól sikerült kijelölni az útvonalat! 34 km-en 810 méter szintkülönbség volt.
Pulzusom 160 volt átlagban és 174 volt a maximum, ami magamhoz képest szezonkezdésnek nagyon jónak tűnik. Tavaly Bakony Maratonon is ugyanezzel az átlagpulzussal mentem végig.
Kerékpárommal minden rendben volt. A tubeless gumik valami eszméletlenül jól fognak sáros, vizes, köves terepen. Egyszerűen imádom!
Csapatunk 3 taggal képviseltette magát a versenyen, Kardos Viktor korosztályos 6 lett, Fekete Zsolt ezüstérmet szerzett.