Cserháti Peti beszámolója
Nagyon rosszul aludtam, talán egy kicsit izgultam a verseny miatt. 7 órakor keltem, ébresztőre, kb. 3 perc után nyomtam ki, olyan kómás voltam. Reggel egy órám volt elkészülődni, még jó, hogy előző nap este mindent bepakoltam a táskámba, biciklit az autóba, ugyanis 8 órás indulás volt tervben. Végül 8:15- körül indultunk a családommal, én vezettem. 9:30-ra értünk Tihanyba. A helyi iskolában lehetett átvenni a rajtszámokat. Az, hogy 7000 magyar forintért csak rajtszámot kapunk, hagy némi kívánni valót maga után. Valamint az is, hogy a mi futamunk 13:05- kor kezdődik, de 10-ig mehetünk be a suliba regisztrálni. 5 km-t sétáltunk a délelőtt folyamán, majd dél körül ettem 3 szelet pizzát. Átöltöztem és mentem bemelegíteni. Nem volt egy leányálom a sok autó között lavírozni.
6 km-es lassú rajttal indult a verseny. A középmezőnyben sikerült haladnom. Az éles rajtot követően előrébb tudtam férkőzni pár hellyel és már majdnem az elején találtam magam, hatalmas tempót diktáltak a fronton. Egy- két megindulás volt a mezőnyben is, le tudtam reagálni. Pár kör megtétele után előre kerültem egy lejtmenetben és el tudtam távolodni a főmezőnytől, kb. 50-70 m-re. A síkon hamar utolértek és beálltam közéjük. Az 5.-6. körben éreztem, hogy elsavasodtak a lábaim, illetve kezdtek görcsölni… lassítanom kellett, így elszakadtam a mezőnytől. Egyedül folytattam tovább. Fél kör után jött két srác és beálltam mögéjük, ők is fáradtak már. A 80. km-nél úgy gondoltam, jobb lesz, ha kiállok. Egyáltalán nem forogtak a lábaim, ha egy kicsit erősebben nyomtam a pedált, rángatta a görcs… Az utolsó előtti körben mentem fel a célhoz, egy szervezési hibát követően. Már nem tudtam követni, hogy hányadik körön vagyok, úgy gondoltam, hogy az utolsó. Tévedtem. Nem bírtam volna még egy kört. Az ájulás kerülgetett.
A kerékpárommal elégedett voltam.
Végül 101,51 km-t 2 óra 44 perc alatt 37-es átlaggal tettem meg 1140 méter szinkülönbséggel., ami számomra nagy szó, mivel montiban rövid távokon indulok. A pulzusom 147 volt átlagban, 175 volt a maximum.
Összességében azt mondhatom, hogy tanulásnak jó volt. Szervezés terén voltak problémák, ugyanis verseny közben kerülgettek minket az autók, és pár jött szembe is.
Szezonkezdő versenynek elég nehéz pálya volt.