Bükk maraton 2018

A “megszokottól” eltérően most nem elnök úrral vágtunk neki az autópályának, hanem családi  vállalkozás keretében: Laci helyett párommal. Kakasszóra keltünk, a napfelkeltét már az M1-esen néztük, és röpke 3 órás pályázás után megérkeztünk Felsőtárkányba. A falu  nemcsak montiversenyt rendezett, hanem rétesfesztivált is tartott a hétvégén: ismerős falunapi hangulat – színpaddal, néptáncosokkal, körhintával, és finomabbnál finomabb rétesekkel. Mindez a kisvasút állomása melletti kellemes ligetben, a versenyközponttól 5 percnyi sétára. Szerintem jó párosítás, bárkivel beszéltem, jó véleménnyel volt róla.

Még egy dolog a rendezésről: verseny után körülnéztem a kiállítói sátrak között, és szerintem jó irányba haladnak. Szervízsátor, felszerelések, ruházat, táplálkozás, és ami nálam mindent vitt: kerékpárteszt. A shimano sátorban találtam kipróbálható, az új 12-es XTR rendszerrel felszerelt össztelós KTM-et. Személyi ellenében már pattantam is a nyeregbe, és széles vigyorral a képemen gurultam a sineken. Az összteló nagyon bejött, de ez a téma nem ide tartozik!

A versenyről röviden. Nem a kijelölt területen parkoltunk, nem kívántuk a frissen vágott mezőt letaposni 😉  Helyette egy közeli kis utca árnyékos szélét választottam. Rajtszámátvétel, bemelegítés. Ódor Jani (M3 rövid) szólt, hogy a célterületre  visszahozó lejtő frissen simítva, de vannak rajta laza részek, csak óvatosan. Erre vettem az irányt, egyszer felrúgtam a pulzusom, és mentem vissza a rajtba. Meglepetésemre még senki nem állt bent, pedig a hosszút már beszólították. Sőt, szalag sem volt kifeszítve… De azért hamar megtaláltuk a helyünk. Itt kezdtem beszélgetni Norbival (Radványi Norbert AKSE), akinek szemet szúrt a 11-46-os sorom, 36-os garbaruk tányérral. Kicsit még állítgattunk is rajta, jó lett, köszi Norbi!

Jó helyről rajtoltam, bár kicsit álmosak voltak a lábaim. Ahogy megkezdtük az emelkedőt, egy kisebb csoport Búr Zsolt vezetésével meglépett. Nem akartam velük menni, hallgattam kishitűségemre: túl erősek nekem. Az első lejtőt egy kb. 8-10 fős csoporttal kezdtem meg. Egy ismerős arcot láttam, Botit (Kanyári Botond, Superior MTB Team), így gondoltam, jó csoportban vagyok. Hamar kiderült, hogy nem sietünk eléggé, így előre álltam, és vittem a sort. ÉN, akit mindig lefelé vernek meg!  Mi történik itt? Valahogy 3-an maradtunk: Boti, Sárosi Endre és én. Volt egy gyenge kísérletem, hogy lefelé meglépjek, de hamar egyértelművé vált, hogy nem engednek el. Mint ahogy az is megbeszélésre került, hogy Endre szintén M2. A célterületen áthaladva Boti élre állt, mondván ő ismeri a szakaszt. És tényleg: mindenre felhívta a figyelmünk, szépen segített. Csak arra koncentrálhattam, hogy ne essek ki a ritmusból, maradjak a sorban. Azt hamar beláttam, hogy Endre jobban kezeli a bringát mint én, és talán erősebb is. Bár néha úgy éreztem, lassan haladunk, de nem annyira, hogy bármiféle akció a kezdjek. Szinte kényelmesen gurultunk. Egy rövid szakaszon éreztem, hogy Boti rátett egy lapáttal, de egyikünknek sem okozott gondot a ritmusváltás. Közben szemem sarkából érzékeltem, hogy többen állnak fejre fordított bringájuk mellett szerelve, a felkínált segítséget nem kérték, így nem foglalkoztam velük. Mint a végén kiderült, Buzsó csoportja  voltak ők. Kelemen Imrét fogtuk még meg a végén, így 4-en készültünk a sprintbefutóra. Még soha nem vettem részt éles sprintbefutón, és nem is ez az első lesz az etalon… Nem terveztem előre pedig annyit azért tudtam, hogy két nyomon mehetünk. Boti mögé csapódtam, ehgy darabig jól haladtunk, aztán belassultunk: egy rövidtávos versenyző érezte magában az erőt, és leállt velünk sprintelni. Reménykedem hogy azt hitte, saját távjával versenyez, és féltette a 47. pozícióját, és nem a közép dobogósait akarta lenyomni. Szóval, lemaradtunk, így korosztályos másodikként haladtam át a kapun. Eredményhirdetés előtt párommal megnéztük a rétesfesztivált, a díjátadóhoz visszatérve pedig még megnézhettük egy helyi tánccsoport fellépését. Kerékpárteszt, eredményhirdetés és 8 körül már itthon is voltunk…