Versenybeszámolók

Mátra maraton 2017

Posted

A TOP-sorozat utolsó megmérettetésén tekertünk. Csapatunk 5 versenyzője teljesítette a maratont (rajtsorrendben):
Balázs, Laci hosszú
Zsolti, Szilárd rövid
Matyi közép

Rövidebb, hosszabb élménybeszámolók következnek:

Laci beszámolója:

A Mátra Maratonra úgy készültem, hogy szerettem volna mindent beleadni ami az előző két kupafutamon bennem és a technikában maradt…
(A Duna Maratonon sikerült egyet esnem és később lett egy defektem is, de még vissza tudtam küzdeni magamat a master 2-es dobogóra. A Bükk Maratonon sajnos nem volt szerencsém, harminc kilométer alatt három defektet kaptam és a külső gumim is kiszakadt. Ezt a versenyt nem fejeztem be sajnos.)
Bíztam benne, hogy a Mátra kevésbé lesz eseménydús de nem így lett…
Rajt után beálltam Kis Józsi (Merida Maraton Team-CST) mögé és az első kilométereken csak tettem a kereket az aszfalton felfelé, majd az előzetes tervemet áthúzva úgy döntöttem, hogy megindulok egyedül és nyomom, majd meglátjuk, mire lesz elég.
A sípályán nagyon erős tempót ment az eleje, de láttam, hogy közeledek a master1-es srácokhoz.
Kékestetőig nem értem be őket, de master 2-es elsőként egyedül fordultam rá az első DH-ra és mögöttem sem jött senki.
A lefelé elég technikás volt tele kövekkel gyökerekkel vízmosásokkal. A lejtő alján jött az első meglepetés: nincs meg a kulacsom! Király! (Júliusban sajnos repedés miatt ki kellett cserélni a bringám vázát. Az új vázon csak egy darab kulacsnak van illetve már csak volt hely). Még jó, hogy a rajt előtt a mez zsebébe betettem egy 0,5l-es kulacsot. Ezzel a folyadékkal elvoltam a következő frissítőig. Jó tempóban haladtam, előttem-mögöttem senki. Az itatónál próbáltam kérni kulacsot, de viccesen közölték, hogy nem tudnak adni, mert nincs, de 14km múlva újra lesz itató!
Hurrá! Indultam tovább, pörögtek a kilométerek, mikor is égető fájdalmat éreztem a bal combom közepén. Egy méretes darázs volt az. Újabb hurrá!
Még mindig egyedül tekertem, sem előttem, se mögöttem nem láttam senkit. Az aszfalt emelkedők különösen jól mentek, a szögük nagyon hasonlított a Karlovac-i emelkedők szögéhez Horvátországban, ahol egy hete jártunk a csapattal. A lejtőkön lefelé próbáltam vigyázni a hátsó kerékre, hogy ne üssem fel, de a 60-ik km környékén egy gyors köves lefelén “sikerült” mégiscsak összehoznom egy defektet! Már raktam be az új belsőt, amikor a lejtőn megjelent és elment mellettem Kis Józsi master 2-es ellenfelem, illetve két master 1-es srác. Próbáltam minél előbb összerakni a kereket, szerencsére a nagyobbik 24g-os CO2 patron volt nálam. Újra elindultam azzal az elhatározással, hogy valahogyan elkapom Józsit. A legkisebb fiam megígértette velem, hogy viszek neki kupát! Szerettem volna tartani a szavam… A fiatalabb srácokat hamar utolértem, de Kis Józsit üldöztem vagy 10 kilométert mire meg lett. De meg lett!
Úgy döntöttem nem megyek előre, nem indulok meg még egyszer, hanem teszem a kereket, meglátom mi lesz. Innét együtt haladtunk, majd a vége előtt kb. 4 kilométerrel egy köves lejtőn megint “rossz lapot” osztottak nekem. A köves (nagyon köves ) lefelén utolértünk több közép és rövid távos versenyzőt, akik közül egy közénk keveredett és össze-vissza cikázott. Nekem nem maradt más mint rá a kőfolyásra…. Éreztem, hogy ezt nem fogom tudni megfogni és estem is egy hatalmasat. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy se nekem, se a bringának semmi baja sem lett! Egy karcolás sem! Az őrangyalom gyorsabb volt mint én. Felpattantam a bringára és újra Józsi után indultam, akit sikerült másodszor is utolérnem.
Innét már csak 2 kilométer volt hátra a célig.
A célon elsőként haladtam át, mögöttem nagyon közel jött Kis Józsi sporttársam. Meglett a Master2 első hely.
Jó verseny volt, számomra elég sok eseménnyel, fordulattal. Kupát pedig kaptam kettőt is (a második az erdészet különdíja (lehet, hogy a legszebb talajfogásért?))!

Pár észrevétel a szervezőknek:

A frissítőknél, ha van rá lehetőség pár darab tartalék kulacsot, belsőt lehetne biztosítani azoknak akik “pórul jártak”

A vázmatrica a szintrajzzal tök jó dolog, de ha már van, lehetne kicsit nagyobb a mérete. (40 év felett már nem megy úgy az apró betűs szöveg meg a számok)

A pályán kihelyezett táblák közül többször is a rossz irány táblát pillantottam meg először a helyes irány helyett. Nyilván nem egyszerű , de ha megoldható könnyebb a nyilakat követni, ha azok rendesen látszanak, mint megállni és nézegetni, hogy most akkor merre?

A szervezés egyébként nagyon jó volt! Köszönet a lehetőségért!


Balázs versenye:

A tengerre tekerés 500 km-ét még érezte a lábaiban, ettől függetlenül élvezte a tekerést, és korosztályos 7-ként tekert át a célvonalon. Különösebb kockáztatás nélkül, technikai hibától mentesen hozta a távot, még úgy is, hogy (többek véleményének hangot adva) a Kékesről levezető pályaszakaszt inkább kőbányának nevezte, nem erdei ösvénynek. Továbbá az útvonalat sem tartja megfelelően átgondoltnak, a közép és hosszútávosokat köves lejtőn összeereszteni nem túl szerencsés. Zárógondolata: félelmetesen öregszik a mezőny, ez abból látszik, hogy a hosszú távot teljesítő 60 versenyzőből mindössze TÍZ indult felnőtt férfi kategóriában, 25-25 pedig M1 ill.  M2 csoportban versengett.


Szilárd rövidje:

A tengerre tekerés és hazautazás előhozta derékfájását, de szerencsére ez a rajt időpontjára elmúlt. Hátulról indult, 20 km környékén már elfáradt, de magasan tudta tartani pulzusát, így továbbra is jó tempóban haladt. A kissé túl XCO-sra sikeredett pályán jókat meccselt, folyamatosan jött fel, és magát teljesen kihajtva korosztályos 13-ként ért célba.


Zsolti:
Harci tűz nélkül, nyugodtan álltam rajthoz: Kefe és Kornél itt döntik el, ki nyeri a top-maraton sorozatot. Nekem nincs más dolgom, mint biztonságosan hozni a távot, fotelből nézni a csatát. Így is indult a verseny, a hosszú lejtőn még nagyon figyelnem kellett, nehogy összeakadjak valakivel, még sűrű volt a mezőny. Egyre csak jöttek előre a csúszáshatáron lavírozók, bevállalós versenyzők, akik az emelkedő derekára azért lemaradoztak. Pedig a tempó nem volt túlságosan erős, Alexandru Zeleznik (Boneshaker Cycling, Románia) el is lépett. Aztán Kornél kapcsolt, hogy ez a tempó pont Kefe taktikájának felel meg, és felpörgött. Ment vele Kefe, és Baranyi Áron (VKE-Nelson Pepperl+Fuchs, az idei U17 XCO Magyar Bajnok). Én is igyekeztem tenni a kereket, de ismét elkövettem a hibát, amit már sokszor megtettem (konkrétan csak a Bakonyban nem, azt hoztam is): hagytam, hogy valaki beékelődjön Kefe után – elém. Tulajdonképpen jobb voltam a szokásosnál, mert 2 sporttársban is nyomatékosítottam, hogy az M2 elejével van randim, ők ebbe ne szóljanak bele. Sajnos egy versenyzőt (nevet, csapatot nem tudok, elnézést kérek) mégis beengedtem, aki lemaradozni látszott. Szóltam neki, nyomja, ne szakadjunk le, próbálta is, de nem ment. Mire észbe kaptam, és megelőztem, Kornélék már a lélektani határon kívül voltak. A következő lejtőn pedig elmentek. Nem lehetett nagy a távolság, minden kanyarban láttam a porfelhőt, amit felvertek, sőt Alex esésénél meg is érkeztem rájuk, de a lejtőn ismét lemaradtam. Innen szinte egyedül tekertem. Egy letörésnél hibáztam, az alján csak az első kereket emeltem át egy kövön, a hátsót odacsaptam. A belepumpált 1.8 bárból kb. 1 bár visszaszisszent természetes közegébe, én pedig a maradék 0.8-ra nagyon vigyázva óvatoskodtam a célig. Egyébként nem volt rossz ez a keréknyomás: a gyökerek, sziklák kisimultak, szinte harapott felfelé, nem pörgött ki sehol. Viszont a gyors kanyarokban imbolygott, ami arra késztetett, hogy sűrűbben használjam a féket a megszokottnál. A mini távosokat utolérve volt egy kalandos kanyarom, az ösvény közepén húzódó vízmosáson átugorva nem volt elég helyem a kitaposott nyomvonalon, így egy kevésbé kigyúrtat választottam, ami két fa között vitt el, ahol épp elfért a széles kormány. Mindez 40 felett (értheted a koromra is 🙂 ) már nem olyan vicces… Ettől eltekintve tetszett a verseny, bár a köves, technikás, “XCO-sabb” pálya nekem nem fekszik, sok ilyet kéne gyakorolnom!
Eredményem: korosztály 3, összetett 7.
A krónikához hozzátartozik: Kefe nyert Kornél előtt, innen is gratulálok, szép volt fiúk!

 

 

 

 

 

 

 

Matyi gurulása:

A sorozat összetett végeredménye miatt fontos volt, hogy végigmenjen, ezért túratempós, biztonsági menetet tervezett. Még érezte lábában a “partra szállás” 500 km-ét, egy hét kevés volt a teljes regenerálódáshoz. A második hegyen már nem tudta felvinni a pulzusát, így nem is nagyon erőlködött. Kedv nélkül, “bár nem akartam, de ha már eljöttem, akkor letekerem” stílusban szerezte meg a korosztályos 6. helyet.

Fotók: facebook